Bíróság elé állhat

2022. 01. 07., p - 12:49
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte az ügy vizsgálatát.

A debreceni rendőrök egy órán belül elfogták azt a férfit, aki 2021. december 15-én az utcán kirabolt egy 79 éves asszonyt. Mint arról hírt adtunk, a gyanúsított Debrecenben a Piac utcán a gyalogos-átkelőhelyen lépett a nő mögé, akinek a válláról letépte a táskát, majd elfutott. A sértett elesett, súlyosan megsérült.

A helyi nyomozók, járőrök és körzeti megbízottak hajtóvadászatot indítottak a férfi felkutatására. Egy közeli kapualjban megtalálták a táskát, valamint szétszórva annak tartalmát, személyes iratokat és értékeket. Egyedül a készpénz hiányzott.

A rendőrök pontos személyleírást szereztek az elkövetőről, ami alapján azonnal a keresésébe kezdtek, és egy órán belül elfogták. A 22 éves hajdúhadházi fiatalt előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. Vele szemben rablás, valamint súlyost testi sértés bűntett, továbbá okirattal visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. Beismerő vallomást tett.

A jelenleg is letartóztatásban lévő gyanúsított ügyében a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat – bíróság elé állítási javaslattal – a napokban átadta az ügyészségnek.


Hírfolyam

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

 

Tolvajpáros rendőrkézen

A Győri Rendőrkapitányság egy 31 éves férfival és társnőjével szemben indított eljárást, akik több vagyon elleni bűncselekményt követtek el.

 

Rolleresek figyelem!

Az elmúlt 24 órában két győri és két soproni rolleres sérült meg közlekedési balesetben, közülük három személy súlyos sérülésekkel került kórházba.

 

Lassan itt a vakáció – fókuszban a prevenció

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság bűn- és baleset-megelőzési munkatársai három témakört magába ölelő prevenciós előadásokat tartottak a hegyeshalmi Lőrincze Lajos Általános Iskola diákjainak.

 

Lopás miatt keressük

Az esztergomi nyomozók a lakosság segítségét kérik a férfi azonosításához

 

Húszkilós fogás

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök tiltott anyag átvételén értek tetten egy zagyvarékasi nőt.