Bíróság elé állhatnak az ittas sofőrök

2023. 11. 20., h - 14:43
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejezte a Miskolci Rendőrkapitányság azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket három, ittas járművezetővel szemben folytatott.

Közúti ellenőrzések során – 2023. november 20-át megelőzően - a Miskolci Rendőrkapitányság illetékességi területén szűrték ki a forgalomból a rendőrök azt a három sofőrt, akik a gyanú szerint vezetésük megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak. A Miskolci Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt folytatott büntetőeljárást a sofőrökkel szemben, amelyek során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közeledők figyelmét, hogy akik ittasan járművet vezetnek, veszélyeztetik saját és mások életét, testi épségét. Mindannyiunk közös érdeke, hogy kevesebben sérüljenek meg, illetve veszítsék életüket az utakon.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam