Bíróság elé állítanák a balatoni orvhalászt

2020. 01. 06., h - 14:06
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát, és bíróság elé állítást javasoltak.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy 50 éves férfi 2019. december 27-én délután a balatonaligai kikötőben tiltott módon, úgynevezett gereblyézés módszerével halászott, amikor a halászati őrök tetten érték őt. D. Ferencet a rendőrök orvhalászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat a napokban bíróság elé állítási javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.


Hírfolyam

 

Eltűnt Sümegi Mónika

A rákosmenti rendőrök a lakosság segítségét kérik a 45 éves nő megtalálásában.

 

Jelentkezzen, ha felismeri!

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság kerékpárlopás gyanúja miatt keresi az eddig ismeretlen személyazonosságú férfit.

 

Riasztólövés

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 46 éves férfival szemben.