Bíróság elé állítják a tolvajt.

2014. 01. 24., p - 11:10
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az alkalmazott az elmúlt két hónapban több alkalommal is készpénzt lopott főnöke öltözőszekrényéből. A munkatársai érték tetten és értesítették a Rendőrséget.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást K. N. József 19 éves abai lakos ellen.

 

A fiatalember egy abai üzletházban rendszeresen segített a rakodásban és a pakolásban. Munkája közben felfigyelt arra, hogy az öltözőben az egyik zárt szekrény kulcsát az ablakpárkányon tartják. Az elmúlt két hónap alatt több alkalommal is kinyitotta a szekrényt, és az abban talált pénztárcából kisebb-nagyobb összegeket lopott el. Az utolsó lopás 2014. január 7-én reggel történt, amikor az egyik munkatársa éppen akkor ment be az öltözőbe, amikor a fiatal az ellopott bankjegyet a zsebébe akarta rejteni.

A tulajdonos rendőrt hívott és a helyszínre érkező járőrök a férfit elfogták és előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra. A fiatal munkahelyi tolvajt a nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

 

K. N. József kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését, így a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya ügyében bíróság elé állítást kezdeményezett.


Kapcsolódó oldalak