Bíróság elé állnak a birkatolvajok
Két órán belül visszakapta a sértett az ellopott jószágokat.
Amint arról beszámoltunk, folyamatosan bégettek a bárányok egy Hódmezővásárhely külterületén lévő tanyán, ezért a szomszéd elhatározta, hogy ellopja azokat. A 33 éves M. Mihály társával 2014. február 19-ére virradó éjszaka ment be az ingatlanba. A két ott lévő jószág mellett egy aggregátort és egy fűrészt is elvittek. A bejelentést követően a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói és a helyi körzeti megbízott két órán belül megtalálták az állatokat és visszaadták a sértettnek. M. Mihály és K. József ellen lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A rendőrség a nyomozást befejezte. A két férfi gyorsított eljárásban áll bíróság elé.