Bíróság előtt
Egy szír családot, négy törököt és egy koszovóit akartak átcsempészni Ausztriába.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya három napon belül befejezte a három embercsempészéssel gyanúsított szerb állampolgárságú férfival szemben folytatott büntetőeljárást. A gyanúsítottakat 2014. január 25-én fogták el a rendőrök, miután a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai ellenőrzés céljából az M1-es autópályán megállítottak egy személygépkocsit és egy mikrobuszt. A gyanúsítottak közül ketten az autóban utaztak, harmadik társuk a tehergépjárművet vezette, melynek segítségével öt szír, négy török és egy koszovói állampolgárt próbált átcsempészni Ausztriába. A szerb állampolgárságú férfiakat a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezésére a Komáromi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban 2014. január 27-én bíróság elé állította.