Bíróság előtt felelhetnek a sorozatbetörők

2016. 06. 22., sze - 13:37
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal fejezték be az eljárást a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügy Osztálya 21 rendbeli lopás megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást L. Sándor 47 éves aranyosapáti, továbbá B. Ferenc 47 éves és Á. Sándor 49 éves vámosatyai lakosok ellen.

A jelenlegi adatok szerint a három férfi 2015. május 6. és 2015. augusztus 3. között 10 megye területét érintően - így Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Tolna, Hajdú-Bihar, Fejér, Somogy, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében - összesen 20 településen követtek el betöréses lopásokat. A gyanúsítottak a riasztó rendszer hatástalanítását követően a települések polgármesteri hivatalának, vagy a posta épületének ingatlanjába a nyílászárók megrongálását követően bementek, illetve kíséreltek meg oda behatolni. A gyanúsítottak tíz esetben - a páncélszekrény ajtó kifeszítésével - készpénzt, egy-egy esetben pedig kézi szerszámgépet és különböző értékeket tulajdonítottak el.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága a Somogy és a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságokkal együttműködve, országos koordináció eredményeképpen vonta büntetőeljárás alá a három fős csoportot, melynek tagjait a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

 A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a három férfi ellen az eljárást a napokban befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Balassagyarmati Járási Ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak