Bíróságra megy „Zsuzsi udvarlója”

2014. 10. 13., h - 08:03
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított azt állította, hogy egy komáromi lányt akart meglátogatni, arra azonban már nem adott magyarázatot, miért álkulccsal ment be a komáromi lakásba, ahol Zsuzsinak még a hírét sem hallották.

Az Országos Mentőszolgálat egyik szabadidős mentőápolója tartotta vissza K. Henriket 2014. július 7-én, aki társával, a 35 éves budapesti P. Artúrral álkulcs segítségével jutott be egy komáromi lakótelepi lakásba. A két férfi azt hitte, senki sincs otthon, de tévedtek. A sértett az illemhelyről kilépve, lakása előszobájában szembe találkozott a gyanúsítottakkal, akik értékszerzés nélkül azonnal elmenekültek. K. Henrik társa kijutott a lépcsőházból, a 47 éves budapesti férfit azonban az egyik szomszéd földre vitte, így várta meg a helyszínre siető rendőröket.

 

A gyanúsított először azt állította, egy Zsuzsi nevű lányt akart meglátogatni, akit egy szórakozóhelyen ismert meg, azt azonban már nem tudta megmagyarázni, miért ment be engedély nélkül, álkulcsot használva a lakásba, ahol Zsuzsinak a hírét sem hallották. A rendőrök átkutatták a férfi ruházatát, melyek között megtalálták annak a gépjárműnek a kulcsát, mellyel a gyanúsítottak Budapestről Komáromba jöttek. Az autót a nyomozók a városban megtalálták és átvizsgálták. Egy hátizsákban szövetkesztyűt, símaszkot találtak, melyeket a járművel együtt lefoglalt a Komáromi Rendőrkapitányság. K. Henrik gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy társával betörési szándékkal érkeztek a Duna-parti városba. Azt is bevallotta, hogy elsősorban készpénzt kerestek és vittek volna el. Társát 2014. szeptember 9-én fogták el és hallgatták ki gyanúsítottként a rendőrök. A férfi nem tett vallomást. A gyanúsítottak ellen lopás bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, melyet 2014. október 10-én lezárt és vádemelési javaslattal megküldött a Komáromi Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak