Bódult állapotban okozott halálos balesetet, lezárták az eljárást a rendőrök
A salgótarjáni balesetben ketten veszítették életüket.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés, valamint jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 17 éves karancslapujtői lakos ellen.
A fiatalkorú 2020. november 12-én 6 óra körül az egyik karancslapujtői ingatlan előtt parkoló személygépkocsit a tulajdonos tudta és belegyezése nélkül beindította, majd azzal elhajtott onnan. A gyanúsított ezután a 21-es számú főúton – Salgótarján elkerülő útján – a járművel a megengedett sebességet túllépve átsodródott a szemközti forgalmi sávba és frontálisan összeütközött az ott közlekedő személygépkocsival. A baleset következtében a gyanúsított könnyű sérülést szenvedett, a vétlen gépkocsi vezetője és utasa azonban a helyszínen életét vesztette.
A nyomozók megállapították továbbá azt is, hogy a fiatalkorú érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezik, valamint a beszerzett szakértői vélemény alapján a gyanúsított a vezetés megkezdése előtt új pszichoaktív anyagot fogyasztott, amelytől bódult állapotba került, és alkalmatlan volt a biztonságos járművezetésre.
A 17 éves karancslapujtői lakossal szemben folytatott büntetőeljárás vizsgálati szakaszát a nyomozók lezárták, és a keletkezett iratokat az illetékes ügyészség részére megküldték.
A hatóság tagjai a gyanúsítottal szemben engedély nélküli vezetés és új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos szabálysértés miatt is eljárást indítottak.