Bódultan vezetett és rongált

2014. 08. 11., h - 12:20
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tankolás közben fogták el a férfit a komáromi rendőrök.

Félmeztelen férfi rongálásának voltak szemtanúi állampolgárok 2014. február 20-án Tárkányban, aki miután betörte egy parkoló autó visszapillantó tükrét, személygépkocsijába szállt és elhajtott. A szemtanúk egyike utánament, miközben telefonon tartotta a kapcsolatot a rendőrökkel. Egy bábolnai benzinkúthoz irányította az egyenruhásokat, a járőrök ott fogták el L. Pétert. A 26 éves férfi akkor már kabátot viselt. A rendőrök előállították a Komáromi Rendőrkapitányságra, ahol kábítószer-gyorstesztet alkalmaztak vele szemben. Az eredmény pozitív lett. A járművet is átvizsgálták az egyenruhások, melyben egy cigarettás dobozban, kis nylon zacskókban zöld színű növényi származékot és egy ugyanakkora méretű üres nylon zacskót találtak.

 

A rendőrök meghallgatták a szemtanúkat, akik elmondták, hogy L. Péter kabátját az út közepére dobta és meztelen felsőtesttel ugrált neki egy kerítésnek, miközben folyamatosan káromkodott. Ezt követően lecsatolta a derékszíját és azzal ütötte egy parkoló gépjármű ablakát, egy másiknak pedig letörte a visszapillantó tükrét. Utóbbi kocsi tulajdonosa volt az, aki értesítette a rendőröket és követte a tettest. L. Pétert a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a Komáromi Rendőrkapitányságon. Elmondta, hogy 2014. február 20-án elszívott egy marihuánás cigarettát, majd kocsiba ült és Tárkányba hajtott. Arra még emlékezett, hogy levetkőzött, a következő emlékképe viszont már csak az volt, ahogy a rendőrök elfogták. L. Péter ellen – szabadlábon hagyása mellett – kábítószer birtoklása vétség, garázdaság vétség, rongálás vétség és járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, melyet 2014. augusztus 8-án vádemelési javaslattal fejezett be, és küldött meg a Komáromi Járási Ügyészségnek.  


Kapcsolódó oldalak