Bombával fenyegetett
Sértegették az ismerősei, ezért állította azt egy fiatal, hogy bomba van egy budapesti tanintézményben.
Október 16-án 20 óra után néhány perccel telefonált a 112-es segélyhívó számra egy fiatal, aki eltorzított hangon közölte, hogy bomba van egy budapesti tanintézményben.
Az üres iskolát a Készenléti Rendőrség Tűzszerész Szolgálata átvizsgálta, ott semmilyen robbanóanyagot, vagy robbantásra alkalmas szerkezetet nem találtak.
A rendőrök egyúttal azonosították, hogy a hívás egy zuglói nyilvános telefonfülkéből érkezett, amelynek közelében néhány fiatalt igazoltattak.
A bevezetett nyomozati cselekmények során hamar kiderült, hogy korábban a társaság egyik tagja tárcsázta a 112-t, akit végül XIV. kerületi otthonában fogtak el.
A zuglói nyomozók a 17 éves fiút közveszéllyel fenyegetés bűntett miatt hallgatták ki; gyanúsítotti kihallgatásán elismerte, hogy ő volt a telefonáló. Fenyegető hívását azzal indokolta, hogy az általa megjelölt intézménybe olyan fiatalok járnak, akik gúnyolták, ezért haragudott rájuk. Tettét megbánta.