Bombával fenyegetőzött – most őrizetben van

2021. 11. 30., k - 13:16
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Győri telefonfülkéből, névtelenül tett fenyegető bejelentéseket a rendőrségre a 29 éves helyi férfi.

Győrben, egy nyilvános telefonfülkéből 2021. november 14-én 1 óra 2 perckor, majd 2021. november 27-én 3 óra 7 perckor hívta fel ismeretlen férfi a rendőrséget azzal, hogy Győr, Ady-város városrészben található emeletes lakóház lépcsőházában bombát rejtett el.

A bejelentést követően a rendőrök mindkét alkalommal azonnal a helyszínre vonultak, és bombakutató kutyák segítségével vizsgálták át a fenyegető által megadott épületet, majd megállapították, hogy ott robbanószerkezetet nem helyeztek el.  

A Győri Rendőrkapitányság az ügyben büntetőeljárást indított, amelynek keretében a nyomozók beazonosították a lehetséges elkövetőt, akit Győrben, a Kodály Zoltán utcában 2021. november 29-én 12 óra 30 perckor elfogtak, és a helyi rendőrkapitányságra előállítottak.

2

A rendőrök K. Elek győri lakost – őrizetbe vétele mellett – közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, amelynek során a 29 éves férfi a bűncselekmény elkövetését beismerte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.

 

Nem árulják tovább

A nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt vettek őrizetbe egy helyi férfit, élettársát pedig gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében.