Bosszúból lopás

2021. 07. 24., szo - 10:53
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A fülhallgatót elvitte, az airpods tokot az üzletben elrejtette. A rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy tiszaföldvári nőt.

Ismeretlen nő megjelent 2021. július 23-án délelőtt egy szolnoki üzletben, ott kibontotta egy fülhallgató, illetve egy airpods tok csomagolását, és a termékeket kivette a dobozból. Ezt követően az asszony a fülhallgatót magánál, a tokot pedig az üzletben elrejtette, majd a megbontott üres dobozokat hátrahagyva, fizetés nélkül távozott. A rendelkezésre álló kamerafelvételek alapján, a rendőrök személyismeretének köszönhetően rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt. A nyomozók egy tiszaföldvári nőt előállítottak a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A 37 éves gyanúsított tettét azzal indokolta, hogy – egy általa vélt sérelem miatt – bosszút akart állni az eladón. A nyomozók az eltulajdonított fülhallgatót a nőnél, az airpods tokot pedig az üzletben elrejtve megtalálták.

A Szolnoki Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.     


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.