Bővített gyanúsítotti kör

2020. 12. 05., szo - 09:28
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közel nyolc százlábúra való cipőt és orvosi kötszert is lopott a gyanú szerint az a vagonokat dézsmáló csapat, amelynek több tagját a napokban fogták el a ceglédi nyomozók.

Egy 2020. május 16-ai bűncselekmény két tettesét már korábban elszámoltatták a rendőrök, egy 27 éves és egy 22 éves helyi férfi ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt - szabadlábon hagyásuk mellett - folyik az eljárás. Az 575 ezer forint értékű, speciális orvosi kötszert tartalmazó kartondobozokat egy, a ceglédi vasútállomáson várakozó kamionból a plomba leszakításával vitték el. A 22 éves gyanúsított tagadta az elkövetést, K. Kálmán beismerte, vallomásában további hasonló jellegű bűntettekkel kapcsolatban néhány használható tippel is ellátta az őt kihallgató rendőrt. Az információk ellenőrzése, a lépésről lépésre haladó nyomozati munka a gyanúsítottak, valamint a felderített cselekmények bővítését eredményezte.

A ceglédi rendőrök 2020. december 1-jére jutottak el odáig, hogy elfogást szervezhettek. A realizálásban résztvevő egyen-, és civil ruhás állomány hajnalban indult, kora reggel három címen kopogtattak, négy helyszínen kutattak a városban. Három férfit, a 42 éves K. Sándort, a 31 éves R. Zoltánt és a 22 éves V. Józsefet előállították. Otthonukat a rendőrök átkutatták, akadt, ahol a lakók számához képest túlzó mennyiségű, bontatlan csomagolású, gyaníthatóan „kamionról leesett” televíziót foglaltak le.

A beszerzett adatok alapján a négy férfi jelenleg három bűncselekménnyel hozható összefüggésbe:

  1. V. József és jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó, 22 éves román társa 2020. május 1-jén a ceglédi állomáson várakozó tehervonat leeresztő nyílásán lévő plombát elszakították, majd a megnyitott ajtón kieresztett búzából több mázsányit elloptak. A zsákokba, edényekbe, vödrökbe pakolt terményt aztán 40 Ft/kg áron eladták.
  2. A 2020. május 16-ai speciális orvosi kötszer lopásában mind a négy gyanúsított részt vett a gyanú szerint.
  3. Egy 2020. október 23-án éjszaka az albertirsai vasútállomáson elkövetett cipőlopással jelenleg R. Sándort gyanúsítják, aki egyelőre ismeretlen társaival dézsmált meg egy vagonkonténert. A plombát eltávolítva elvágták a drótzárat, a rakományrögzítő hálót, és 397 pár, közel 7 millió forintot érő cipővel távoztak a helyszínről.

V. József, K. Kálmán és K. Sándor szabadlábon védekezhet, R. Sándor letartóztatását a bíróság elrendelte.

A 2020. december 1-jén elfogott K. Sándor és R. Sándor ellen többrendbeli bűnszövetségben elkövetett lopás bűntettének, V. József és K. Kálmán ellen lopás vétségének és lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.