Bővítették a létszámot - képekkel!

2013. 08. 09., p - 09:24
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A napokban elfogott két fővel együtt 13-ra emelkedett a 2013. január 29-én embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult nyomozás gyanúsítottainak száma.

A rendőrök 2013. augusztus 7-én hajnalban fogták el mosonmagyaróvári otthonukban H. Ramóna 20 éves és Ú. Antal Ferenc 25 éves helyi lakosokat, akik megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2012 augusztusában és novemberében egy-egy alkalommal közreműködtek - Magyarország területén illegálisan tartózkodó - külföldi állampolgárok Nyugat-Európába történő eljuttatásában.

A gyanúsítottak feltehetően közrejátszottak abban, hogy a külföldiek Nyugat-Európába vezető útja akadálymentes legyen, valamint telefonon értesítették tettestársaikat az őket veszélyeztető esetleges rendőri jelenlétről, ellenőrzésekről. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak feladata volt az is, hogy a nemzetközi szinten működő bűnszervezet külföldön élő főszervezője által küldött - korábban elkövetett embercsempészésért járó - pénzt átvegyék.

A gyanúsítottak ellen - szabadlábon hagyásuk mellett - embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Illegális Migráció Elleni Osztálya.


Kapcsolódó oldalak