Bővült a kör, újabb dílert gyanúsítanak a rendőrök

2020. 08. 13., cs - 06:46
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az érdi zsaruk felkutatták, kitől vásárolhatta a kábítószert, a már május óta letartóztatásban lévő gyanúsított.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, az érdi rendőrök egy helyi férfit fogtak el és vettek őrizetbe kábítószer-kereskedelem miatt még 2020. május 13-án. Az 58 éves férfi kihallgatásán részletesen vallott a rendőröknek az általa elkövetett bűncselekményről, arról azonban mélyen hallgatott, hogy kitől vásárolta a drogot.

A nyomozók lépésről lépésre kutatták fel a díler minden lehetséges kapcsolatát, akik a bűncselekménynek részesei lehettek. Így azonosították és jutottak el ahhoz a férfihez, akitől a korábbi gyanúsított a kábítószert vásárolta, majd azt továbbértékesítette.

A zsaruk 2020. augusztus 11-én reggel 7 órakor jelentek meg az 50 éves férfi érdi tartózkodási helyén, ahol kutatást tartottak, melynek során többnyire kiporciózva vagy alufóliába csomagolva, körülbelül 3 kilogramm mennyiségben kábítószergyanús anyagmaradványt, digitális mérleget, laptopot, mobiltelefonokat, valamint közel egymillió forint készpénzt foglaltak le.

A rendőrök a férfit előállították, majd kihallgatták, aki a bűncselekmény elkövetését tagadta. Az Érdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya A. Miklóssal szemben kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – folytatja le a további eljárást, egyben kezdeményezik letartóztatásának indítványozását.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.