Budapesten bujkált a szökött elítélt

2025. 01. 15., sze - 09:45
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Hiába használt több álnevet a brit férfi, a BRFK nyomozói elfogták.

Kábítószerrel visszaélés, lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés, továbbá fogolyszökés bűncselekmények elkövetése miatt brit hatóság által kiadott nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben az ellen a 33 éves brit férfi ellen, akit a Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztályának információi alapján a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály és a Közrendvédelmi Főosztály munkatársai 2025. január 7-én Budapesten elfogtak.

2024 szeptemberében a brit társhatóságok jelezték, hogy a keresett férfi Magyarországon bujkál, és vélhetően több álnevet használ, helyét pedig gyakran váltogatja.

A budapesti rendőrök információja szerint a 33 éves férfi több esetben járt hazánkban, és továbbra is Budapesten tartózkodhat. A nyomozóknak sikerült megállapítani, hol tartózkodik, majd 2025. január 7-én a fővárosban elfogták.

A rendőrök több, a brit férfi fotójával kiállított, de más adatait tartalmazó külföldi okmányt találtak, és foglaltak le. A férfit a BRFK VI. Kerületi Rendőrkapitányságra előállították, ahol közokirat-hamisítás bűntett miatt is eljárás indult ellene.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.