Budapesten bujkált egy veszélyes ruandai bűnöző

2023. 08. 08., k - 07:35
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fejvadászai a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével fogták el a belga hatóságok által keresett 24 éves férfit.  

Az Antwerpeni Szövetségi Bűnügyi Rendőrség – az Europol Magyar Összekötő Irodán, illetve a Belga FAST csoporton keresztül – kérte fel nyár elején a KR NNI Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztályát egy rendkívül súlyos, életellenes bűncselekmény elkövetőjének az elfogására. A 24 éves afrikai férfi elfogatóparancsában a „veszélyes” és az „erőszakos” jelző szerepelt. A belga társhatóság több más bűncselekmény mellett súlyos testi sértés és emberrablás miatt kereste.

Az antwerpeni nyomozók által felderített adatok szerint a ruandai állampolgárságú, fegyveres bűnöző felkutatásával kapcsolatosan beszerzett információk szálai Magyarországra vezettek. Mint azt a KR NNI fejvadászaival megosztották, az elkövető a fentebb felsorolt bűncselekmények elkövetése után nagy valószínűséggel Magyarországra utazhatott, hazánkban ugyanis kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkezett.

A célkörözési nyomozók – az ügy kiemelt súlyosságára, valamint a férfi veszélyes jellegére tekintettel – a rendelkezésükre álló valamennyi erőt, eszközt és módszert bevetették annak érdekében, hogy a férfit itthon minél hamarabb felkutassák, tekintve, hogy bűnöző életmódja miatt közvetlen veszélyt jelentett a lakosságra.

A kiterjedt, módszeres és visszatérő adatgyűjtésnek köszönhetően az elkövető lehetséges felbukkanási helyeit nyár közepére sikerült a fejvadászoknak behatárolniuk, majd 2023. augusztus 4-ére akciót szerveztek az elfogására. Ehhez a TEK segítségét is igénybe vették, mivel feltételezni lehetett, hogy a férfi fegyvert tart magánál. Budapesten, egy VIII. kerületi ingatlanban fogták el, ez a lakás volt a rejtekhelye. A TEK munkatársainak felszólítására egyből megadta magát, nem tanúsított ellenállást.

A rendőrök a férfit a BRFK VIII. Kerületi Rendőrkapitányságára állították elő, majd őrizetbe vették. A belga hatóságoknak történő átadásáról a későbbiekben dönt a bíróság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.

 

Eltűnt Szigeti Regina

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 14 éves lány eltűnése kapcsán.