Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

2026. 06. 09., k - 08:20
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak. Hét gyanúsítottat már letartóztattak, a két vezető még szökésben.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatalánál (KBEH) még tavaly indult eljárás különösen jelentős értékre bűnszervezetben elkövetett pénzmosás miatt. Az egység ugyanis olyan információkat tudott meg külföldi társhatóságoktól, hogy Magyarországon egy kiterjedt hálózat mossa tisztára a nemzetközi kábítószer-kereskedelemből és más bűncselekményekből befolyt összegeket.

A KR NNI KBEH munkatársainak gyanúja szerint a szervezetet egy szír származású magyar férfi, Maradini Talal, illetve szír társa, Youssef Mahmoud irányítja. A bizonyítékok szerint a két férfi eredetleplezési céllal drogkereskedelemből és más illegális tevékenységekből befolyt pénzt juttattak ki Isztambulba, illetve Ciprusra, valamint pár alkalommal Görögországba is. A pénzkötegek általában az Európai Unió országaiból vagy a balkáni térségből érkeztek gépkocsikban az erre a célra kialakított rejtekhelyeken keresztül hazánkba, majd Budapesten, a VIII. kerületi Ganz negyedben lévő illegális pénzváltóban nagyobb címletekre váltották, és onnan juttatták ki a célállomásra.

A behozatalt és a kivitelt is futárok végeztek. Olyanok, akik a vezetőkkel általában telefonos applikáción keresztül tartották a kapcsolatot. Internetes csevegőalkalmazásokban kapták meg rendszerint a pénzek külföldi átvételének a helyét, idejét, illetve minden további adatot, sokszor azt is, hogy mekkora összeget kell elszállítaniuk. A küldöncök a csomagolásról is utasítást kaptak a szervezet élén álló személyektől.

Mind a vezetők, mind a futárok folyamatosan konspiráltak, gyakran cserélték telefonszámaikat, mobiljukat és a pénz szállításához használt gépkocsikat is. Még a csetelési előzményeket is folyamatosan törölték telefonjukból. A külföldi pénzátvételek is ismeretlenek között zajlottak, általában tokenekkel azonosították egymást. A légi úton szállított pénzt általában vákuumfóliázóval légmentesen becsomagolták, és feladós poggyászaikba, ruhák közé rejtették, így csempészték Ciprus és Törökország területére, bőröndönként 260 és 880 ezer euró közötti nagyságrendben.

Az elkövetők között két teljes családot azonosítottak a nyomozók. Az F. családból apa, anya, a lányuk és a barátnője, illetve a fiuk és a felesége, míg a Z. családból egy testvérpár – egy nő és egy férfi – voltak a futárok.

Az autós utazások során előfordult, hogy a különböző rejtekhelyeken összesen 1 600 000 euró volt. A gépkocsikban ezeket a titkos tárolókat az egyik szír származású férfi alakította ki, illetve szüntette meg, ha arra már később nem volt szükség. Sőt, az autók szervizelését is ő végezte egy XIX. kerületi autószerelő műhelyben.

A futárok az egyes utakért fix díjat kaptak, függően a szállítási országtól és a vitt pénz nagyságrendjétől. Országonként akár 1500 eurót is. Legális jövedelemmel egyikük sem rendelkezett, a bűncselekményből tartották fenn magukat.

A KR NNI KBEH, a BRFK és a KR NNI bevetési egységével, valamint a bűnügyi technikusokkal és a Vagyon-visszaszerzési Hivatal munkatársaival közösen akciót szerveztek június 3-ára. Egyszerre 18 helyszínen csaptak le és hajtottak végre kutatásokat. Az F. házaspár 30 éves lányát épp a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogták el, amikor a Ciprusra tartó gépre akart felszállni. Feladásra szánt poggyászában összesen 500 000 euró volt elrejtve. A rendőrök elfogták a barátnőjét, a szüleit, illetve a testvérét és annak feleségét is, valamint a Z. testvérpárt is, illetve a pénzváltóként tevékenykedő férfit és az autókat átalakító, szerelő bandatagot is.

Az öt férfit és az öt nőt különösen jelentős értékre, bűnszervezetben elkövetett pénzmosással, illetve bűnszervezetben részvétellel gyanúsították meg. A hozzájuk tartozó ingatlanokban végzett kutatások során lefoglalták mobiltelefonjaikat, laptopjaikat, adathordozóikat, különböző iratokat, bőröndöket és a pénz rejtett szállításához használt csomagolóanyagokat, ágynemű-garnitúrákat. Ezen túl lefoglaltak összesen 46 millió forint értékben 13 autót, 370 millió forintnak megfelelő pénzt és ingatlant, valamint bankszámlák tekintetében zároltak összesen 126 millió forintnyi vagyont. Így összességében több mint 540 millió forintnak megfelelő vagyont vontak el a bűnszervezet tagjaitól.

A bíróság elrendelte hét gyanúsított letartóztatását, kettőnek pedig bűnügyi felügyeletét. Egyikük szabadlábon védekezik.

A nyomozók elfogatóparancsot adtak ki Maradini Talal és Youssef Mahmoud ellen. A bűnszervezet két vezetője még szökésben van. Kérjük, aki hollétükről tud, tárcsázza a 112-es segélyhívót, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06/80-555-111-es telefonszámon.   

Március 10-én a német rendőrök az A3-as autópályán, Passau közelében elfogtak egy 45 éves magyar férfit, akinél az ellenőrzése során milliós tételben találtak eurót. A férfi nem tudott elfogadható magyarázatot adni a pénz eredetére, valamint tervezett felhasználására sem. A rendőrök lefoglalták a pénzt és a járművet. Az Alsó-bajorországi Bűnügyi Rendőrség Felügyelősége pénzmosás gyanújával indított nyomozást ellene, büntetés-végrehajtási intézetbe helyezték. Kiderült, a gyanúsított fivére a Z. testvérpárnak, akiket most fogott el a KR NNI. A magyar nyomozók a német kollégákkal közösen nemzetközi bűnügyi együttműködésben vizsgálják a férfi helyét a bűnszervezetben.

 


Kapcsolódó oldalak