Bűnből éltek

2023. 05. 18., cs - 09:07
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdú-bihari felderítők égisze alatt, egy időben, 11 helyszínen ütöttek rajta egy kábítószer-kereskedő hálózaton. Az akciót minden szempontból összehangolták, biztosították és levezényelték.

A hajdú-bihari felderítőknek olyan információ jutott a tudomásukra, hogy egy társaság kábítószerrel és teljesítményfokozó szerekkel kereskedik vármegye szerte. A nyomozók munkához láttak és bizonyítékokat kezdtek gyűjteni a hálózat működésével kapcsolatban.

A felderítők, a bűnügyi igazgatóság nyomozói, a Cívis és Körös Közterületi Támogató Alosztály munkatársai, valamint a Terrorelhárítási Központ két műveleti egysége egy összehangolt akcióban, 2023. május 15-én csaptak le a szervezet több tagjára, összesen 11 helyszínen.

A rendőrök hat embert állítottak elő, akik közül többen kábítószerrel, tiltott teljesítményfokozó szerekkel és hamis gyógyszerekkel kereskedtek vármegye szerte. A minden részletre kiterjedő nyomozás során arra is fény derült, hogy közülük két férfi és egy nő bérelt lakásokat biztosítottak prostituáltak részére naponta több tízezer forint bérleti díjért.

A hajdú-bihari nyomozók a gyanúsítotti kihallgatásokat követően négy férfit és egy nőt bűnügyi őrizetbe vettek és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság négyüknél elrendelt, egy férfi pedig bűnügyi felügyelet alá került.

A kutatások során közel 2 millió forint készpénzt, több száz adag kábítószert, hamis gyógyszereket, teljesítményfokozó szereket és a terjesztésükhöz szükséges eszközöket találtak a rendőrök, továbbá az egyik gyanúsítottól egy gáz- és riasztófegyvert is lefoglaltak.

Az ügy teljeskörű felderítése során a bűnügyesek több fogyasztót is gyanúsítottként hallgattak ki, nekik kábítószer birtoklás miatt kell felelniük.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság kábítószer-kereskedelem, teljesítményfokozó szerrel való visszaélés, gyógyszerhamisítás, valamint prostitúció elősegítése bűntett miatt indított büntetőeljárásokat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.