Bűnszövetségben kereskedtek a kábítószerrel

2021. 12. 29., sze - 09:24
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ügy egy házibuli bejelentésétől indult, most 29 fő gyanúsítotti kihallgatása után vádemelési javaslattal zárult. A hajdú-bihari nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2019. július 2-án este arról, hogy egy debreceni ingatlanban hangoskodnak, házibuli van folyamatban, ezzel zavarva a szomszédokat. Az járőrök a helyszínre mentek, ahol három személyt igazoltattak. A 26, 27 és 30 éves férfiak feltűnően zavartan viselkedtek, ezért a egyenruhások bementek az ingatlanba, ahol kábítószergyanús növényi származékot, tablettákat és fehér port találtak. A három férfit előállították és velük szemben eljárást indítottak.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának nyomozói az ügy felgöngyölítése során közel harminc embert azonosítottak, akiket kapcsolatba lehetett hozni különböző kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekkel. A rendőrök az ország több pontján tartottak összehangolt akciókat és a kutatások alkalmával több kilogramm kábítószert, a mérésükhöz és a csomagolásukhoz szükséges kellékeket találtak, továbbá vagyonvisszaszerzés keretében közel egymillió forintot foglaltak le.

A nyomozók bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyolc főt, míg további 21 fogyasztót kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat a napokban megküldte az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.