Bűnügyi felügyeletből szökött el – megtalálták

2022. 03. 19., szo - 10:00
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök őrizetbe vettek egy 24 éves nőt, aki pénzt és autót lopott, miután levágta a lábára rögzített a nyomkövetőt.

 

Pénzhamisítás bűntette és kábítószer birtoklás vétsége miatt volt bűnügyi felügyeletben egy 24 éves fiatal nő, aki úgy gondolta, hogy elég volt a kényszerű bezártságból. Csütörtök éjjel a tartózkodási helyéül kijelölt kerekegyházi tanyán levágta a lábáról az elektronikus nyomkövető eszközt, majd ismeretlen helyre távozott. Ám nem gyalog és nem üres kézzel: magával vitte a tanya tulajdonosának – édesanyja élettársának – egymillió forintját, valamint a személyautóját is.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Akció Alosztályának munkatársai forrónyomon kezdték meg a szökevény felkutatását, melynek eredményeként alig 24 órán belül, 2022. március 18-án 19 óra 45 perckor Szeged belvárosában elfogták és őrizetbe vették. A nőt a nyomozók immár fogolyszökés vétségével is gyanúsítják, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.