Ceglédi közintézményekből lopott
Az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a 43 éves férfit.
A Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat lopás vétség, csalás bűntett és csalás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt G. Zsolt 43 éves tatabányai lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2014. június 16-án 8 óra és 10 óra közötti időben bement egy ceglédi szakközépiskola tanári irodájába és onnan eltulajdonított egy táskát, amelyben a sértett készpénze és bankkártyája volt. Ezt követően a férfi az eltulajdonított bankkártyáról ceglédi automatákból több alkalommal vett fel készpénzt.
A gyanúsított három nappal később, 2014. június 19-én 12 óra körüli időben besurrant egy ceglédi általános iskola emeleti tantermébe és egy táskából ellopott két irattartót, melyekben okmányok, bankkártya és készpénz volt. Az eltulajdonított bankkártyáról a gyanúsított ismét megkísérelt készpénzt felvenni, azonban nem járt sikerrel.
G. Zsolt megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal, hogy 2014. június 23-án 8 óra és 16 óra közötti időben további három ceglédi közintézménybe ment be és onnan is ellopott egy pénztárcát.
A ceglédi rendőrök a végrehajtott nyomozati cselekmények eredményeként azonosították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható tatabányai férfit, akinek ceglédi lakásán házkutatást tartottak, melynek során megtalálták és lefoglalták az eltulajdonított iratok nagy részét. G. Zsoltot a rendőrök elfogták, előállították és - őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgatták ki. Az illetékes bíróság 2014. június 26-án elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.
A gyanúsított ellen a további eljárást - fogvatartása mellett - a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.