Cigarettát lopott 5 millió forint értékben

2024. 01. 16., k - 07:34
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vámospércsi rendőrök egy hét leforgása alatt elfogták az elkövetőt, és a dohánytermékek nagy részét is megtalálták.

Bejelentés érkezett 2023. december 30-án reggel arról, hogy betörtek egy nyírábrányi dohányboltba, és 5 millió forint értékű cigarettát vittek el. A rendőrök a helyszínen részletes szemlét tartottak, és nyomokat, bizonyítékokat gyűjtöttek. Szakértőket is bevontak a nyomozásba, majd kitartó munkájuk meghozta az eredményt, látókörükbe került egy fülöpi lakos, akit kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével.

A vámospércsi rendőrök január 8-án a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak segítségével elfogták a 30 éves férfit, aki dévaványai ismerősénél bujkált. A nyomozók kutatást tartottak a házban, és megtalálták, majd lefoglalták a trafikból elvitt dohányáru nagy részét. Továbbá az is kiderült, hogy országos elfogatóparancs volt érvényben ellene, mivel nem kezdte meg a közel hétéves szabadságvesztését, amit kifosztás miatt kapott.

A nyomozók azt is vizsgálják, hogy a dohánybolt feltörésénél volt-e társa. Ennek tisztázása az eljárás további részét fogja képezni. A Vámospércsi Rendőrőrs jelentős értékre elkövetett lopás bűntett miatt indított nyomozást az elfogott férfival szemben.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.