„Csak a gyújtód kellett volna!”
A ferencvárosi rendőrök két órán belül elfogták a rablás feltételezett elkövetőjét.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitánysága rablás bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 31 éves férfival szemben, aki a gyanú szerint 2022. május 18-án 14 óra 15 perc körül egy bevásárlóközpontnál rabolt ki egy nőt.
A nyomozás adatai szerint a rablással gyanúsítható férfi próbálta meg leszólítani a kijelölt dohányzóhelyhez tartó nőt, aki nem állt szóba vele. A férfi utánament és egy tapétavégóval fenyegetőzve annyit mondott neki, hogy: „csak az öngyújtód kellett volna”. A rémült nő a fenyegetés hatására odaadta gyújtóját a férfinak, aki ezután bement a bevásárlóközpontba.
A sértett bejelentése után a kerületi járőrök azonnal keresni kezdték az elkövetőt, akit 16 órakor a bevásárlóközpont közelében a földön fekve találtak meg. G. Attilát elfogták és a kerületi rendőrkapitányságra előállították.
A férfit a nyomozók rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, cselekményét részben beismerte. A rendőrök G. Attilát őrizetbe vették, a bíróság a férfi bűnügyi felügyeletét rendelte el.