„Csak menni akartam az autóval egy keményet”

2023. 11. 13., h - 13:01
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A címben szereplő mondatot állította vallomásában az a 26 éves férfi, aki Karancskesziből akart ellopni egy autót. A nyomozók jármű önkényes elvételével gyanúsítják.

A Karancskesziben élő férfi november 11-én éjszaka a község egyik mellékutcáján sétálva hirtelen ötlettől vezérelve betörte az út mellett leállított személyautó oldalüvegét, hogy „azzal menjen egy keményet”. A gépjárművezetés iránti vágyának csillapítását, a tomboló lóerők uralását már egy ideje nem gyakorolhatta legálisan, mert a hatóság nyomós okkal eltiltotta a járművezetéstől.

A férfi a kitört oldalüvegen benyúlt, és kinyitotta a kombi ajtajait. Filmekben látta, hogy a gyújtáskapcsoló vezetékeit kiszaggatva, azokat összekötve elindítható egy autó. Ezzel a módszerrel próbálkozott ő is, de nem járt sikerrel, ezért telefonon felhívta sógorát, hogy vett egy autót, azonban lerobbant, és vontatással indítsák be. Jött is a sógor a kocsijával. A 26 éves férfi végtelen leleményességgel pótolta a vontatókötél hiányát azzal, hogy a már birtokba vett autó biztonsági övét kivágta, és azzal kötötte össze a két járművet. A vontatással sem járt sikerrel az elkövető, mert többszöri próbálkozása ellenére sem indult el a motor, ezért a szomszéd utcában hátrahagyta a kombit, és a műszerfalon talált aprópénzt magához véve kedveszegetten távozott.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói az adatgyűjtés és a térfigyelő kamerák felvételei alapján rövid idő alatt azonosították a 26 éves helyi férfit, akit lakásán elfogtak és a rendőrkapitányságra előállítottak, kihallgatásán beismerő vallomást tett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.

 

Eltűnt Szigeti Regina

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 14 éves lány eltűnése kapcsán.