„… csak menni akartam vele egy kört...”

2022. 03. 26., szo - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A terézvárosi rendőrök gyanúja szerint egy közel félmillió forinttal és negyedmillió forint értékű szeszesital​lal megpakolt autóval lépett meg egy budapesti férfi.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitányság lopás bűntett és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat eljárást egy 20 éves és egy 27 éves budapesti férfi ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi 2022. március 21-én éjjel fél 2 körül járó motorral hagyta őrizetlenül az autóját egy VI. kerületi ABC előtt, ahova vásárolni ment be. Ezt az alkalmat használta ki a 20 éves D. László, aki beült a járműbe és elhajtott vele. A sértett szerint az autóban negyedmillió forint értékű szeszesital, közel félmillió forint, és egy kéziszámítógép is volt.

A terézvárosi rendőrök az eset után rögtön megtették a szükséges intézkedéseket, illetve elrendelték a gépkocsi körözését.

A BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei még aznap, 9 óra 27 perckor észlelték a keresett járművet, majd az Alkotás utca és a Hegyelja út kereszteződésében intézkedés alá vonták. Ekkor a korábban benne tárolt dolgoknak már nyoma sem volt. Az autó vezetőjét, D. Lászlót, és 27 éves társát, L. Gyulát ezt követően elfogták, majd mintavétel céljából előállították őket, mivel velük szemben felmerült az ittasság és a bódultság gyanúja.

A VI. kerületi nyomozók D. Lászlót lopás bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, valamint őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A férfi a terhére rótt bűncselekménnyel kapcsolatban elmondta, hogy nem állt szándékában ellopni az autót, csak menni akart vele egy kört, az italokat pedig egy ismerőséhez vitte.

D. László ellen járművezetés ittas állapotban vétség, L. Gyulával szemben pedig kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt indultak külön eljárások, amelyek körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja. Az eltulajdonított italok, pénz és elektronikai eszköz után tovább nyomoznak.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.