Családi vitából garázdaság a vasútállomáson

2019. 07. 08., h - 12:06
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúhadházi rendőrök perceken belül a helyszínre mentek és szétválasztották a verekedőket, majd három személyt előállítottak.

A rendőrségre 2019. július 6-án 22 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy a hajdúhadházi vasútállomáson két társaság összeverekedett. A bejelentő elmondta, hogy több embernél szerszámok, botok vannak, de volt olyan, aki egy térkővel ütötte az ellenfelét. A rendőrök a helyszínre siettek és szétválasztották a verekedőket, majd mentőt hívtak és két helyi férfit, valamint egy nőt előállítottak a rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták őket, majd a 49 és 20 éves férfiakat bűnügyi őrizetbe vették, míg a 19 éves nő az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet. A nyomozás adatai szerint egy korábbi nézeteltérés fajult egészen addig, hogy a családtagok összeverekedtek. A mentőszolgálat munkatársai három főt könnyű sérülésekkel vittek kórházba.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság a gyanúsítottakkal szemben csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.