Csalással „alkudták le” a gépkocsik vételárát

2019. 03. 01., p - 10:23
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szigetszentmiklósi nyomozók két hatvani férfit fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként a csalásokkal összefüggésben. További sértettek jelentkezését várják.

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságon indult eljárás csalás vétség gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen, akik 2019. január hónapban úgy vásárolták meg egy szigetszentmiklósi férfi autóját, hogy a próbakör és megtekintés alkalmával a sértett figyelmét elterelve, a gépkocsi hűtőfolyadék tartályába szennyező anyagot juttattak, majd ezt hibaként „észlelve” motorhibásnak állították be a járművet. A tévedésbe ejtett sértettől így az eredeti vételárból több százezer forintot lealkudva vették meg a gépkocsit.

A nyomozás megállapította, hogy az elmúlt időszakban több hasonló jellegű bűncselekmény is történt más településeken, az elkövetési módszerre pedig jellemző lehet még, hogy a hűtőfolyadék szennyezésén túl a megvásárolni kívánt jármű kipufogójába is olajat juttatnak a sértett figyelmének elterelése mellett, és ezt úgy állítják be az eladó előtt, mintha motorhiba miatt folyna olaj a kipufogócsőből. Az így megszerzett járműveket ezt követően általában pár napon belül eladásra hirdetik az elkövetők. 

A szigetszentmiklósi nyomozók adatgyűjtés során azonosítottak két hatvani férfit, akik a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy 2019. február hónapban az ismertetett módon Budapesten egy Opel Astra, Hatvanban pedig egy VW Passat gépkocsit vásároltak meg, esetenként több százezer forinttal kevesebbért az eredeti vételárnál.

A 63 éves és a 26 éves hatvani férfiakat a nyomozók 2019. február 28-án Hatvanban fogták el, majd a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki őket. A gyanúsítottaktól a bűncselekményekkel feltehetően összefüggésbe hozható személygépkocsikat, iratokat és készpénzt foglaltak le a rendőrök.

A nyomozók vizsgálják, hogy a gyanúsítottak további bűncselekményekkel összefüggésbe hozhatók-e, egyben kérik, hogy akinek a sérelmére az ismertetetthez hasonló módon követtek el bűncselekményt, az jelentkezzen a Szigetszentmiklósi Rendőrkaptányságon személyesen a 2310 Szigetszentmiklós, Apor Vilmos utca 1. szám alatt, vagy telefonon munkaidőben a 06-24/525-460-as számon.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.