Csalók őrizetben

2025. 09. 10., sze - 12:26
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Idős sértetteket károsított meg egy jászapáti páros, nem létező gyermekük ellátására, majd temetésére kértek pénzt.

Egy 30 éves jászapáti férfi 28 éves élettársával szeptember 1-jétől különböző indokokkal – kerékpárjavítás, lélegeztetőgép-vásárlás, cukorbeteg gyermekük ellátása, illetve temetési költségeinek fedezése – többször kért pénzt egy idős helyi lakostól, és 260 ezer forintot csaltak ki áldozatuktól.

Az elmúlt időszakban egy másik idős asszonyt is becsaptak Jászapátiban azzal a sztorival, hogy elhunyt a gyermekük, és 250 ezer forintot kértek a temetési költségre. A gátlástalan elkövetők – akiknek nem is volt gyermekük – kihasználták a sértettek hiszékenységét és jóindulatát. Az idősek hozzátartozóiknak számoltak be a történtekről, akik feljelentést tettek a rendőrségen.

Kétrendbeli csalás bűntette miatt hallgatták ki és vették őrizetbe őket, majd kezdeményezték letartóztatásukat.

Kérjük, hogy akit a páros hasonló módszerrel megkárosított, jelentkezzen személyesen a Jászapáti Rendőrőrsön vagy a 06-56-504-280-as számon, illetve tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívón.


Kapcsolódó oldalak