Csapokat lopott, ezért egy egész házat eláztatott

2022. 12. 06., k - 11:24
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kalocsai Rendőrkapitányság nyomozói tegnap elfogtak és őrizetbe vettek egy 19 éves férfit, aki a lopásával milliós nagyságrendű rongálási kárt okozott.

Egy miskei lakos telefonált a rendőségre 2022. november 11-én, mivel a szomszéd ingatlanból víz csordogálását hallotta. A bejelentő arról is beszámolt, hogy egy német férfi tulajdona az említett ház, ami jelenleg felújítás alatt áll és lakatlan. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy nem építési hiba, hanem bűncselekmény történt. Hamar biztossá vált, hogy betörő járt a házban, ugyanis az egyik gipszkarton falon egy hatalmas lyuk tátongott és egy ajtót is kibontott az ismeretlen elkövető. Mindezt azért tette, hogy ellopjon a házból három csaptelepet, valamint két LED világítást. Ám a történet nem ér itt véget: a csapok eltávolítása miatt a vezetékekből folyni kezdett a víz, ami eláztatta az egész ingatlant és az szerkezetileg is megrokkant. Így a lopással – aminek az értéke mindösszesen 12.000 forint – milliós kárt okozott a tolvaj.

Az elkövető hamar rendőrkézre került. Ez köszönhető részben a szerencsének, nagyobb részben pedig az egyenruhások szemfülességének. Ugyanis egy másik ügyben nyomoztak, amikor észrevették, hogy az egyik házból kiugrik az ablakon egy férfi és menekülni kezd. Ebből a rendőrök arra következtettek, hogy a menekülőnek vaj van a füle mögött, ezért utána eredtek és elfogták. Kiderült, hogy a 19 éves férfi a felelős a betörésért, így az ingatlan beázásáért is. A fiatal tolvajt őrizetbe vették és gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrök vizsgálják, hogy a férfinek volt-e társa, és elkövetett-e más bűncselekményeket is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.