Csaptelepeket lopott

2023. 09. 13., sze - 13:40
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

A Hevesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatott eljárást egy tarnabodi lakos ellen.

A nyomozás adatai alapján a 34 éves férfi 2023. szeptember 1-4. között bement egy helyi közintézmény épületébe és onnan csaptelepeket, sarokszelepeket lopott el, majd azokat tovább értékesítette.

A rendőrök az eljárás során megtalálták az ellopott értékeket, továbbá azonosították a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható férfit, akit – előéletére tekintettel – őrizetbe vettek, majd gyanúsítottként hallgattak ki, melyen beismerő vallomást tett.

A nyomozó hatóság a vizsgálati szakaszban a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat a napokban továbbította az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lopás miatt keressük

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik annak a nőnek az azonosításában, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy szegedi üzletben napszemüveget lopott.

 

Ki ismeri fel?

A miskolci nyomozók a lakosság segítségét kérik egy bolti tolvaj azonosításához.

 

Kétkerekűt lopott

Lezárult a nyomozás annak a férfinak az ügyében, aki eltulajdonított Szegeden egy biciklit.

 

Remekeltek

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata a 2. helyen végzett az Országos Rendőr Kispályás Labdarúgó Bajnokságon. Kollégáink ezzel a sikerrel jogot nyertek a Belügyminisztérium szervei részére szervezett tornán való részvételre is.

 

Közösen ellenőriztek

A kunszentmiklósi rendőrök a közlekedési hatóság közreműködésével nézték át az autókat.