Cserbenhagyás miatt is felelnie kell

2018. 03. 13., k - 10:01
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte a Bátonyterenyén történt baleset okozójával szemben folytatott büntetőeljárást.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntett és cserbenhagyás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 31 éves ózdi lakos ellen.

A nyomozás adatai alapján a férfi egy busszal közlekedett 2017. november 10-én 14 óra körül Bátonyterenye belterületén, amikor egy autóbusz-megállónál nekiütközött egy várakozó személyautó bal oldali visszapillantó tükrének, majd továbbhajtott. A sértett az Ózdi úton a busz után indult, majd a következő megállónál járművével a tömegközlekedési eszköz előtt megállt, ahol annak vezetőjével szóváltásba került. Ezt követően Cs. Roland a menetrend szerinti buszjárattal továbbindult, mely elől a sértett – a sérülés elkerülése végett – elugrott. A sofőr az autóbusszal ekkor újra nekiütközött a sértett gépkocsijának, majd adatai hátrahagyása nélkül a járművel továbbhaladt úgy, hogy nem győződött meg arról, hogy a baleset következtében megsérült-e valaki. A baleset során személyi sérülés nem történt, mindkét járműben anyagi kár keletkezett.

A büntetőeljárást a nyomozók a férfival szemben a napokban befejezték és az ügy iratait vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek küldték meg.


Kapcsolódó oldalak