Csoportos garázdaság

2013. 06. 22., szo - 11:33
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vas rudakkal támadtak a garázdák.

Debrecenben a Diószegi úton lévő egyik vendéglátóegység teraszán 2013. június 21-én éjszaka két férfi a náluk lévő fém rudakkal rátámadt – egy korábbi nézeteltérés miatt – az ott tartózkodó négy főre. Az egyik bántalmazott férfi egy sörpad segítségével kiütötte támadója kezéből a fém rudat, majd azzal visszatámadott.

A helyszínre érkező járőrök elfogták a (23-33 év közötti) verekedőket és az orvosi ellátásukat követően előállították őket a kapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették őket.

B. Attila, B. József és G. Ádám debreceni lakosok ellen csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatja le, melynek során előterjesztést tesz az őrizetbe vett személyek előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak