Csoportos garázdaság elkövetői rendőrkézen

2023. 02. 22., sze - 12:21
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Testvérek kaptak hajba Somogyszilen.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2023. február 21-én 18 óra körül két somogyszili testvér előzetes szóváltást követően egymásnak estek. A dulakodáshoz két barátjuk is csatlakozott, mely során az idősebb testvér még egy téglát is az öccséhez hajított. Az összetűzés során a felek könnyű sérüléseket szenvedtek. Az igali körzeti megbízottak a verekedőket a helyszínen elfogták és a Kaposvári Rendőrkapitányságra állították elő.

A nyomozók mind a négy somogyszili lakost garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.


Hírfolyam

 

Szakmai nap az együttműködés és az innováció jegyében

A vezetői hatékonyság növelése, korszerű menedzsment technikák, módszerek megismertetése, továbbá az integráns személyiséggel rendelkező vezetői munkához nélkülözhetetlen stratégiai kompetenciák fejlesztése állt a középpontjában a május 29-én Gárdonyban tartott szakmai napnak.

 

Azonnal segítettek

Szirénázó rendőrautóval vezették fel a készenléti rendőrök a kórházi ellátásra szoruló férfit.

 

Véget ért a bújócska

A dunakeszi rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki a bíróság ítéletét követően megpróbált elrejtőzi.

 

Újabb hat szabályszegő őrizetben

A szekszárdi rendőrök az elmúlt napokban négy engedély nélkül vezető sofőrt, egy bolti tolvajt és egy távoltartás szabályait megszegő férfit állítottak bíróság elé.

 

Unokázós banda

Idős embereket átverő csoportra csaptak le a budapesti nyomozók.