Csoportos garázdaság és könnyű testi sértés

2014. 03. 12., sze - 08:20
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárta le azt a nyomozást a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya, amelyet csoportosan elkövetett garázdaság bűntett és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.

A gyanú szerint egy 37, egy 32, egy 23 és egy 21 éves kilimáni férfi 2013. augusztus 21-én 18 óra 30 perc és 19 óra közötti időben megjelentek egy helyi család udvarán, hogy korábbi sérelmüket megbeszéljék, ahol a két huszonéves többször megütötte a családfőt és fiát, aki az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A nagykanizsai járőrök a négy fiatalembert elfogták és előállíttották, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket. A gyanúsítottak a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését tagadták.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya O.J. és O.Zs. ellen csoportosan elkövetett garázdaság bűntett, míg N.A. és N.K. ellen csoportosan elkövetett garázdaság bűntett és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak