Csoportos garázdaság miatt is felelhetnek
Egy salgótarjáni és két erdőkövesdi nő ellen folytatott nyomozást fejezték be a salgótarjáni rendőrök.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság csoportos garázdaság bűntett és könnyű testi sértés vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 52 éves, egy 32 éves erdőkövesdi és egy 33 éves salgótarjáni nő ellen.
A nyomozás adatai alapján a gyanúsítottak és nő ismerősük között 2017. szeptember 11-én 8 óra körül Salgótarjánban, a Makarenkó úton hangos szóváltás alakult ki. Ezt követően az 52 éves nő egy alkalommal arcon ütötte, majd 32 éves társa a hajánál fogva földre rántotta a sértettet. Ezek után mindhárom gyanúsított több alkalommal megrúgta az akkor már a földön fekvő nőt, aki a beszerzett szakértői vélemény alapján könnyű sérülést szenvedett.
A salgótarjáni rendőrök a nyomozást a napokban befejezték és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbították az illetékes ügyészségnek.