Csúzlival támadt a volt élettársára

2022. 06. 24., p - 12:36
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A miskolci rendőrök 5 órán belül elfogták azt a férfit, aki csúzlival lőtt a volt párja, a rokonai és az egykor közös otthonuk irányába.

Garázdaság bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az Miskolci Rendőrkapitányság egy 54 éves helyi férfival szemben. Az elkövető 2022. június 22-én 17 óra körül Miskolcon, a Bánya utcában - előzetes szóváltást követően - a csúzliját csavarral töltötte meg, és a volt élettársa, rokonai és egykori közös otthonuk irányába több lövést adott le, majd távozott a helyszínről. A lövések során a ház ablaka betört, illetve az egyik hozzátartozó nyolc napon belül gyógyuló sérülés szenvedett.

""

A férfit a rendőrök 5 órán belül elfogták, és a Miskolci Rendőrkapitányságon a garázdaságon felül rongálás és zaklatás vétség, illetve súlyos testi sértés kísérlet megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.