Cukorka helyett extasy, fűszer helyett kannabisz

2022. 02. 21., h - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rákosmentei rendőrök három feltételezett kábítószer-kereskedőre csaptak le; mindhárman őrizetben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói 2022. február 9-én 20 óra körül a kerület egyik lakásában kutatást tartottak, mivel információ merült fel, hogy az ott élő 55 éves nő kábítószerrel kereskedik.

 

A feltételezett drogdíler lakásán a rendőrök kábítószergyanús anyaggal szennyezett szívószálakat, simítózáras tasakokat, cukorkás dobozban extasyt, illetve a drogok porciózásához szükséges eszközöket – mozsarat és mérleget –, valamint eurót és dollárt is találtak. Sz. Veronikát elfogták, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra.

Az eljárás során az eljáró hatóság látóterébe került még további két kereskedő, akiket egy nappal később, február 10-én fogtak el Budapest VIII. és XXI. kerületében.

Cs. Igor lakásán közel 300 gramm kábítószergyanús fehér port és több mint két és fél kiló, fűszertartókban tárolt növényi törmeléket foglaltak le, továbbá C. Zsoltnál a rendőrök 10 gramm növényi anyagot találtak.

A kereskedőknél talált kábítószergyanús anyagok között az elsődleges szakértői vélemények alapján volt amfetamin, kannabisz, extasy és speed is, amelyek feketepiaci értéke előzetes becslések alapján mintegy kilencmillió forint.

A rákosmentei nyomozók mindhárom személyt kábítószer-kereskedelem bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A bíróság 2022. február 12-én Sz. Veronika és C. Zsolt vonatkozásában lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el, míg Cs. Igort letartóztatta.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hova tovább?

Szabálysértést, szabályszegést és bűncselekményt is megvalósított az a férfi, aki 2023. június 1-jén az M6-os autópályán közlekedett.

 

Sértetteket, szemtanúkat keresünk!

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntettének és más bűncselekmények elkövetése miatt a 14010/790/2023. bűnügyi számon eljárást folytat egy 19 éves kaposvári lakossal szemben.

 

Azonnal elfogták a miskolci útonállót

Egy hetvenöt éves nőre támadt rá egy harminckét éves férfi Miskolcon. A rablást egy férfi is látta, aki követte a menekülő támadót, így támogatva a rendőrök munkáját, akik a helyszín közelében elfogták a tettest.

 

A fel nem adott csomag ára

Soha nem adta fel az internetes hirdetésekben vásárolt eszközöket egy három tagú banda, ezzel számos sértettől csaltak ki pénzt országszerte. A szegedi rendőrök elfogták őket.

 

Felderítették

Teljes egészében megtérülhet annak a sértettnek a kára, akinek otthonából több millió forint készpénzt lopott el az elkövető.