De igen, ők is tettesek!

2024. 04. 19., p - 08:27
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

Autóval tolattak egy márkabolt kirakatába április 15-én 2 óra 30 perc körül Budapest VI. kerületében. A betört üvegen át táskákat, napszemüvegeket és öveket loptak el több tízmillió forint értékben. A fővárosi nyomozók még aznap elfogtak két feltételezett tettest, egy montenegrói és egy horvát állampolgárt, a lopott tárgyak nagy részét megtalálták.

Mindkét férfit jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki és vették őrizetbe, letartóztatásukat az ügyészség indítványozta, a bíróság pedig elrendelte. A gyanúsítottak társait – a felvételeken szereplő férfiakat – jelenleg is keresi a rendőrség.

A bűncselekmény elkövetésének valamennyi részletét a Budapesti Rendőr-főkapitányság a büntetőeljárás sikere érdekében a nyomozás kezdeti szakában nem hozta nyilvánosságra.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őrizetben a rabló

Két nőre is rátámadt az a miskolci férfi, akit azonosítottak, majd elfogtak a rendőrök.