Dohánybolt, zöldséges, autómosó

2023. 10. 25., sze - 15:15
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nyitvatartási időn kívül ment be mindenhová a jászladányi férfi, nem fizetett az elvitt áruért, illetve a szolgáltatás sem érdekelte, csak a váltópénz.

Egy jaszladányi dohánybolti betörésről érkezett bejelentés a rendőrségre 2023. október 23-án reggel. A sértett elmondta, hogy az éjszaka folyamán ismeretlen befeszítette a bolt ajtaját, bement az üzletbe, ahol több italt elfogyasztott, majd további 5 üveg szeszes italt magával vitt. A rendőrök a kamerafelvételek alapján azonosították a feltételezett elkövetőt, akiről megállapították, hogy több bűncselekménnyel is összefüggésbe hozható. A 24 éves helyi lakost október 24-én előállították, és kihallgatták. A megalapozott gyanú szerint a jászladányi férfi a dohánybolti betörést követően pár órával egy helyi zöldségesbe is bement, majd elvitte a boltban talált váltópénzt. Az azt megelőző éjszaka pedig a település autómosójában a porszívónál kialakított pénzkazettát feszítette ki, és a benne talált 5000 forintot magával vitte. Alig négy óra elteltével, a férfi újra megjelent a mosónál, és egy másik pénzkazettából 50 ezer forintot zsákmányolt.

A nyomozók a férfit őrizetbe vették és gyorsított eljárásban kezdeményezik a bíróság elé állítását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.