Dohányboltba tört be

2025. 02. 04., k - 11:07
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyenruhások bravúros gyorsasággal, rövid időn belül elfogták egy salgótarjáni lopás elkövetőjét.

Február 3-án hajnalban érkezett bejelentés a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére: betörtek a Füleki úti dohányboltba. A tolvaj egy kővel bedobta a trafik oldalüvegét, majd bemászott, és dohányárut, energiaitalt vitt el több mint 80 ezer forint értékben. Az ablak betörésével 40 ezer forint kár keletkezett. A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Határrendészeti Osztályának egyenruhásai a tettes felkutatása során felfigyeltek egy alakra, aki a MÁV főtéri pályaudvarán a szolgálati autó közeledtére megpróbált elrejtőzni. Munkatársaink igazoltatták a hatóság számára már jól ismert, 18 éves fiatalembert, és egy nála lévő kerekes táskából nagyobb mennyiségű dohányáru és energiaital került elő, amelynek származásáról nem tudott elszámolni. Előállították a nógrádszakáli férfit a rendőrkapitányságra, és kihallgatták. Elismerte a dohánybolti betörést, valamint azt is, hogy még a kerekes táskát is ellopta a távolsági buszpályaudvarról. Azt is elmondta, hogy elhagyta a zsákmány egy részét menekülés közben, így a kár csak részben térült meg. A nyomozók őrizetbe vették a fiatal kora ellenére már büntetett előéletű férfit, és kezdeményezték letartóztatását.


Hírfolyam

 

Játék és mese

Gyorsan kelendő termékekkel csapta be gyanútlan vásárlóit egy anya-lánya páros. A kaposvári vizsgálók a Mátrix Projekt keretében most vádemelést javasoltak ellenük.

 

T’AVES VI TU PUSADO! – Legyél Te is rendőr!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2025-ben is meghirdette a roma származású (középiskolában, szakképzésben, felsőoktatásban tanuló) fiatalok rendőrré válásának elősegítését célzó - az elmúlt évekhez képest emelt összegű - ösztöndíj-pályázatát.

 

Fokozott ellenőrzés

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2025. május 1-én 0 órától 2025. május 18-án 24 óráig.