Dohányboltokból lopott

2025. 09. 09., k - 11:04
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az érdi zsaruk fogták el a 29 éves férfit.

Milliókat zsákmányolt rövid idő alatt N. Márk. A 29 éves férfi nemzeti dohányboltokba tört be.

A rendőrségre egy törökbálinti dohánybolt betöréséről érkezett bejelentés augusztus 18-án. Az akkor még ismeretlen elkövető befeszítette a bejárati ajtót és az üzlet széfjéből több, mint 3 millió forintot vitt magával.

A feljelentést követően a nyomozók felvételeket elemeztek, adatokat gyűjtöttek és tanúkat hallgattak ki, így néhány napon belül azonosították a lopáshoz használt autót és az is kiderült, hogy azt a 29 éves N. Márk vezette.

A tanúkihallgatások a nyomozók azon gyanúját is igazolták, hogy a férfi a bűncselekményt nem egyedül követte el. Amíg ő a szajrét összeszedte, kiskorú unokaöccse figyelt.

N. Márkot az érdi rendőrök szeptember 5-én fogták el. Őrizetbe vétele mellett hallgatták ki gyanúsítottként, további betörések elkövetését is beismerte. Az autójában a nyomozók megtalálták a betöréshez használt feszítővasat és kesztyűt is.

Kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.


Kapcsolódó oldalak