Drága biciklikre utaztak, lebuktak

2024. 05. 13., h - 13:33
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Balatonalmádi Rendőrkapitányság nyomozói felderítették az ügyet.

Egy budapesti lakos értesítette a rendőrséget 2024. április 11-én arról, hogy balatonfűzfői nyaralójának tárolójából ismeretlen tettesek elloptak két kerékpárt összesen több mint félmillió forint értékben.

A Balatonalmádi Rendőrkapitányság nyomozást indított, majd áprilisban több bejelentés is érkezett, hogy Balatonfűzfőn is nagy értékű bicikliket loptak.

Közben Siófokon is történtek hasonló bűncselekmények, társasházak tárolójából a lakat levágása után kerékpárokat lovasítottak meg, és felmerült a gyanú, hogy ugyanazok a tettesek követték el.

A széles körű adatgyűjtés eredményeként a rendőrség látókörébe került egy Komárom-Esztergom vármegyei, 33 éves nő, akit a rendőrök május 6-án Siófokon fogtak el. Éppen tetten érték, amint egy társasház garázsából hajtott ki, és a járműve tele volt lopott értékekkel. Megállapították a nyomozók, hogy a nő nem egyedül követte el a lopásokat, segédkezett egyik ismerőse. A 41 éves férfi május 8-án Budapesten összehangolt akció keretében került rendőrkézre.

A nyomozók azonosították az orgazdát is, aki a kerékpárokat a valós ár töredékéért továbbértékesítés céljából vásárolta meg. A 48 éves budapesti férfit a rendőrök május 7-én délelőtt otthonában fogták el. A bérelt házában tartott kutatáskor közel 300 bicikli került elő több millió forintnyi értékben. A lopott kerékpárok és tulajdonosaik azonosítása jelenleg is folyamatban van.

A rendőrök mindhárom tettest előállították, őrizetbe vették és a nyomozó hatóság kezdeményezte a letartóztatásukat. Nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal, üzletszerűen elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás ellenük.

Az ügy részleteiről 2024. május 13-án a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságon sajtótájékoztató keretében számolt be Suszter Tamás r. ezredes, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes és Kovács Zoltán r. alezredes, a Balatonalmádi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keserű ébredés

A sértett reggel szembesült azzal, hogy míg ő az igazak álmát aludta otthonában, addig meglopták.

 

Eltűnt Kollár Zoltán

A 67 éves férfi megtalálása érdekében a győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Bilincsben

Közel egymillió forint összértékű kerékpárt és rollert lopott egy székesfehérvári férfi, a rendőrök elfogták.