Drágának találta, ezért ellopta

2014. 02. 19., sze - 14:17
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fiával több üzletből lopott az a férfi, aki ellen vádemelést javasol a rendőrség. Egy hajnyírót például állítása szerint azért vitt el fizetés nélkül, mert többe került, mint gondolta.

A Sarkadi Rendőrkapitányság lopás vétség és kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy férfi ellen, aki fiával több üzletből lopott. A 39 éves körösszakáli B. József 2013. augusztus 12-én azt mondta gyermekének, hogy vásárolni mennek. Sarkadkeresztúron és Geszten összesen négy boltba mentek be, mindegyik üzletből több dolgot vittek el fizetés nélkül. Üdítőket, szeszes italokat, kozmetikumokat, tisztítószert loptak. A férfi állítása szerint vásárolni is szeretett volna, egy hajnyíró gépet keresett. De miután kiderült, hogy 10 ezer forintba kerül, inkább ellopta, mivel ő csak 3-4 ezer forintot szánt rá. Az apa a 16 éves fiát kérte meg arra, hogy terelje el az eladók figyelmét azért, hogy ő a ruhája alá tudja rejteni a dolgokat. A tinédzser eleget tett apja kérésének és volt olyan áru is, amit ő adott oda apjának azért, hogy el tudja tenni. A 39 éves körösszakáli B. József és fia ellen szabálysértési értékre üzletszerűen elkövetett lopás vétség miatt indított eljárást a Sarkadi Rendőrkapitányság. Az apa ellen ezen kívül kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is büntetőeljárás indult. A nyomozást 2014. február 18-án a kapitányság lezárta, az ügy iratait vádemelési javaslattal küldte el a Gyulai Járási Ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak