Drog az urnák között (III.) befejező rész

2022. 11. 23., sze - 05:21
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tamási rendőrök befejezték annak a triónak az ügyét, akik a budapesti dílertől beszerzett kábítószert urnák közé rejtve szállították.

Mint arról korábban beszámoltunk, egy korábbi lopás miatt tartottak kutatást még 2020. december 18-án egy Tamásiban élő vállalkozó otthonában, ahol a rendőrök többfajta – tablettákat, zöld növényi törmeléket – kábítószergyanús anyagot találtak. Azokról szakértő megállapította, hogy kábítószerek.

A nyomozóknak információjuk volt arra, hogy a 65 éves vállalkozó drogok terjesztésével is foglalkozik, ezért további adatgyűjtésbe kezdtek. A rendőrök 2021. november 24-én a késő esti órákban Tamásiban elfogták a férfit, akinek kisteherautójában – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak és kábítószerkereső kutyájának segítségével – az urnák között több tucatnyi tablettát és fehér port találtak. A vállalkozót november végén letartóztatták,  és több hónapig börtönben volt.

A Tamási Rendőrkapitányságon vizsgálták azt is, hogy az ügyben mások érintettek-e, továbbá, hogy a 65 éves férfinak voltak-e segítői a drogok terjesztésében. A rendőrök a beszerzett bizonyítékok alapján 2021. december 16-án Budapesten, otthona közelében elfogták M. Zs. 38 éves budapesti lakost, aki feltehetően a tamási vállalkozó dílere volt már hosszú ideje. A férfi ruházatában több mint 600.000 forintot találtak, otthonában pedig több mint 14 millió forintot foglaltak le a nyomozók. A lakásban többfajta kábítószergyanús anyagot, zöld növényi törmeléket, fehér port és tablettákat is találtak.

kép

Az ügyben több mint 20 fogyasztót is kihallgattak.  Az eljárás során kiderült, hogy a kábítószer terjesztésében a 65 éves férfi felesége is részt vett. Az is bebizonyosodott, hogy a házaspár fogyasztotta is a drogot.

A tamási rendőrök a budapesti dílerrel és a helyi párral szemben is befejezték a nyomozást, és vádemelési javaslattal számos bűncselekmény elkövetése miatt megküldték az iratokat az illetékes ügyészségnek.   

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.