Drog uzsorakamatra - videóval

2014. 03. 11., k - 14:12
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogtak két ózdi kábítószer-kereskedőt, akik uzsorakamatra is árultak a tiltott szerekből.

Kábítószer-kereskedelem és zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az Ózdi Rendőrkapitányság a 35 éves F. Tiborral és a 18 éves M. Tiborral szemben. A gyanúsítottakat az Ózdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bükk Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai 2014. március 4-én fogták el, egyiküket közterületen, míg a másikat a lakásán.

 

A nyomozás adatai szerint a két díler elfogásukig kábítószert forgalmazott Ózdon. Azon kuncsaftoknak, akik a vételkor nem rendelkeztek készpénzzel hitelre árusították a kábítószert. A drog ellenértékének megfizetését azonban már kamattal megnövelve követelték. Amennyiben a kábítószer-fogyasztók ennek nem tettek eleget a dílerek megöléssel fenyegették meg őket.

 

Az Ózdi Rendőrkapitányság bűnügyi őrizetbe vette a két kábítószer-terjesztőt, egyben előterjesztéssel éltek előzetes letartóztatásuk ügyészi indítványozására, amit a bíróság 2014. március 7-én elrendelt.


Kapcsolódó oldalak