Droglaborokat üzemeltettek

2014. 01. 03., p - 13:08
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két év után vádemelési javaslattal zárták le a nyomozást a szabolcsi rendőrök.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya visszaélés kábítószerrel bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 2012. januárjában indított eljárást, melynek jelenleg öt gyanúsítottja van.

 

A 2014. január 3-án lezárt nyomozás adatai szerint három fivér, egyikük feleségével és egyikük barátnőjével közösen három Nyíregyháza környéki ingatlanon mákőrleményből állítottak elő kábítószert.

 

A nyomozók a gyártási folyamat során használt eszközöket, anyagokat, valamint a szakértői vélemény alapján jelentős mennyiségű kábítószernek minősülő morfint és kodeint foglaltak le.

 

E. Sándor (42) és P. Éva (35) nyíregyházi, E. Béla (41) kálmánházi, E. Árpád (40) és E. Árpádné (35) újfehértói lakosokkal szemben a nyomozóhatóság az ügyet vádemelési javaslattal küldte meg a megyei főügyészség részére. E. Sándor és E. Béla jelenleg is előzetes letartóztatásban van.

 

A felvételek 2012. január 14-én, az elsőként felfedezett droglabor felszámolásakor készültek.

 


Kapcsolódó oldalak