Dühében verte le a térfigyelő kamerákat

2021. 02. 09., k - 14:06
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A karcagi rendőrök gyanúsítottként kihallgatták a feltételezett elkövetőt.

Ismeretlen személy 2021. február 7-én 20 óra és 22 óra között a Karcag belterületén kihelyezett és Karcag Város Önkormányzatának tulajdonában lévő négy térfigyelő és rendszámfelismerő kamerát megrongálta. A rendőrök a térfigyelő kamerák felvételei alapján rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt, akit előállítottak a Karcagi Rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a helyi férfit, aki elmondta, hogy dühét kívánta levezetni, és egy farúddal leütötte a kamerákat.

A Karcagi Rendőrkapitányság rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a férfi ellen.

 

     


Hírfolyam

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

 

Tolvajpáros rendőrkézen

A Győri Rendőrkapitányság egy 31 éves férfival és társnőjével szemben indított eljárást, akik több vagyon elleni bűncselekményt követtek el.

 

Rolleresek figyelem!

Az elmúlt 24 órában két győri és két soproni rolleres sérült meg közlekedési balesetben, közülük három személy súlyos sérülésekkel került kórházba.

 

Lassan itt a vakáció – fókuszban a prevenció

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság bűn- és baleset-megelőzési munkatársai három témakört magába ölelő prevenciós előadásokat tartottak a hegyeshalmi Lőrincze Lajos Általános Iskola diákjainak.

 

Lopás miatt keressük

Az esztergomi nyomozók a lakosság segítségét kérik a férfi azonosításához

 

Húszkilós fogás

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök tiltott anyag átvételén értek tetten egy zagyvarékasi nőt.

 

Talmi csillogás

Akciós aranybefektetéssel csaptak be internetes csalók egy szekszárdi férfit.