Dulakodtak, megszúrta

2019. 01. 22., k - 10:38
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A berettyóújfalui rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A nyomozás adatai szerint egy 22 éves férfi 2018. február 2-án 20 óra körül egy hencidai presszóban szórakozott, amikor két másik vendéggel veszekedésbe keveredett. A három helyi lakos a vita hevében, dulakodni és verekedni kezdett. Egyikőjük, egy 16 éves fiú elővett egy kést és megvágta a 22 éves gyanúsítottat, aki a fiút és annak apját is ököllel bántalmazta.

A rendőrök a bejelentést követően a helyszínre mentek és elfogták a garázdákat, akiket a rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók.

A 41 éves és 22 éves gyanúsított a bűncselekmény során könnyű sérülést szenvedett.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság csoportosan, valamint felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást velük szemben.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Keressük Fodor Zsanettet

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik 14 éves lány megtalálása érdekében.